További aktualitások »

Bükfürdő - Vas megye legnépszerűbb fürdője

Bükfürdő - Vas megye legnépszerűbb fürdője

Vas Megye napilapja a Vas Népe augusztusban indította el játékát, melyben a megye legnépszerűbb fürdőjét keresték.

A kérdőíves felmérés után az olvasók és a fürdővendégek augusztus 15-től szavazhattak a vasnepe.hu portálon Vas megye lekedveltebb fürdőjére. Az olvasók két héten keresztül adhatták le szavazataikat a megye nyolc fürdőjére, melynek eredményeként a Büki Gyógyfürdő elsöprő győzelmet aratott a szavazók körében. Tizennégy nap alatt összesen 833 szavazat érkezett a Büki Gyógyfürdőre, ami a felmérés pozitív eredményein túl (tíz értékelési kategóriából a legtöbb első helyezés (négy)) megmutatja azt is, hogy a Büki Gyógyfürdő a vendégek körében a legnépszerűbb is egyben. Második helyen Szentgotthárd végzett 363 szavazattal, a harmadik helyre pedig Sárvár került 286 vokssal.
 

Köszönjük minden szavazónknak, hogy Bükfürdő mellett tette le voksát, és így elnyerhettük a Vas Népe és a PLT közönségdíját. Számunkra az Ön pozitív véleménye a legnagyobb siker! Reméljük, hogy a jövőben is élményteli napokat töltenek el nálunk, és hasonló megelégedéssel távoznak fürdőnkből.

További aktualitások »
Aktualitások
még több hír Legfrissebb híreink, aktuális eseményeink
V. Gyógy- Bornapok
V. Gyógy- Bornapok

2010. július 30-31-én kerül megrendezésre az V. Gyógy- Bornapok Bükfürdőn.

Szinkronúszók a Büki Gyógyfürdőben Szinkronúszók a Büki Gyógyfürdőben

2010. július 31-én a Győri Szinkronúszók produkcióját tekinthetik m...

Karibi nyár Bükfürdőn Karibi nyár Bükfürdőn

Az idei nyáron Bükfürdő megmutatja új arcát is. A már jól ismert sz...

20 % kedvezmény -  akár 980 Ft megtakarítás! 20 % kedvezmény - akár 980 Ft m...

Minden egész napos felnőtt belépőjegyet vagy bérletet vásárló vendé...

Indul a strandszezon Indul a strandszezon

Május 1-től a fürdő minden medencéje igénybe vehető, így a vendégek...

Hírlevél Ajándékutalvány Galéria Látnivalók, és szálláshelyek bükön Hasznos információk