Hódoljon a szaunázás élvezetének!

A szaunázás szerelmesei számára a korábbi kis kapacitású szauna helyett 150 fő együttes befogadására alkalmas komplex szaunavilág létesült, melyben tepidárium, gőzfürdők, infra- és finn szaunák, aromaszauna és kültéri ördögszauna várja a lazulni és felfrissülni vágyókat. A szaunázás utáni pihenésről a 100 férőhelyes fedett szaunapihenő és a hangulatos szaunakertek gondoskodnak. A kültéri és beltéri hideg vizes merülőmedencéken túl Kneipp-medence, valamint kültéri és beltéri Jacuzzik teszik tökéletessé a szaunázás élményét.

Az új fejlesztések átadásával fürdőnk még inkább vendégbarátabbá vált. A megnyílt új bejárat segítségével vendégeink ugyanis egyszerűen kiválaszthatják, melyik fürdőrészt szeretnék igénybe venni. Ennek megfelelően a Szaunavilág is önállóan megközelíthető, mely vendégeink számára lehetővé teszi azt is, hogy csak szaunázzanak, a különböző jegyek kombinálásával pedig kedvezményesen juthatnak szélesebb körű szolgáltatásokhoz. A Szaunavilág saját nyitvatartási idővel működik, így akár késő este is elugorhatnak Bükfürdőre, ha a különböző szaunakabinokban szeretnének ellazulni és kipihenni a munka fáradalmait.

Aktualitások
még több hír Legfrissebb híreink, aktuális eseményeink
Nyertes 50-es
Nyertes 50-es

Bükfürdő 50 éves. A jubileum alkalmából minden 1962-es születésű vendégünk számára a gyógy- és strandfürdő napijegyet 50 % kedvezménnyel biztosítjuk. A kedvezményes belépőt az 1962.01.01 és 1962.12.31. között született vendégek vehetik igénybe. hétfőtől csütörtökig 2100 Ft...

Valentin hét Bükfürdőn Valentin hét Bükfürdőn

Február 13-19. Vital Nap Extra és Beauty Nap Extra csomagok...

TB akció! 50 év - 50 % kedvezmény TB akció! 50 év - 50 % kedvezmény

TB támogatással megvásárolt gyógykezelések esetébe...

Egészségpénztárakkal kapcsolatos jogszabály változások Egészségpénztárakkal kapcsolatos...

Az Országgyűlés módosította az egészségpénztárak á...